Halálbüntetés – ‘A bűnözők előtt világossá kell tenni, hogy Magyarország nem riad vissza semmitől, ha állampolgárai védelméről van szó’

Szabad Riport

Mécsesek a helyszínen, - a kaposvári trafikban brutálisan meggyilkolt fiatal kislány emlékére. - Fotó - MTI Mécsesek a helyszínen, – a kaposvári trafikban brutálisan meggyilkolt fiatal kislány emlékére. – Fotó: MTI

Az Európai Parlament elnökének nem tetszik Orbán halálbüntetéssel kapcsolatos kijelentése -Ezért beszélni akar a magyar miniszterelnökkel – Orbán áll a rendelkezésre.

Brüsszel:

Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke szerdán Strasbourgban közölte: telefonbeszélgetést kezdeményezett Orbán Viktor miniszterelnökkel a halálbüntetésről szóló kijelentései miatt.

Az EP szerda délelőtti ülésének kezdetén Jörg Leichtfried osztrák szociáldemokrata EP-képviselő első felszólalóként, a nemzetközi média jelentéseire hivatkozva azt mondta, hogy Orbán Viktor felvetette a halálbüntetés visszaállításának gondolatát. Leichtfried szerint ez ellentétes lenne az európai joggal, “barbarizmussal” érne fel.

Schulz erre adott válaszában közölte: ő is olvasta az erről szóló beszámolót, és Orbán Viktor titkárságánál reggel kezdeményezte, hogy telefonon beszélhessen a magyar miniszterelnökkel. Hozzátette, hogy amint megtörténik ez a beszélgetés, tájékoztatást fog adni annak eredményéről.

Budapest:

“Orbán Viktor álláspontja szerint a halálbüntetés kérdését napirenden kell tartani. Természetesen a témában európai szinten is…

View original post 106 további szó

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s