Mit tervezel erre az évre?

„Ha nincs kijelentés, elvadul a nép.” (Példabeszédek 29:18)

Mit tervezel megtenni ebben az új évben? Amit szívedben eltökélsz, meghatározza, mire fordítod idődet és energiádat. Márpedig ugyanannyi erőfeszítésbe kerül beteljesületlen életet élni, mint gazdagítót. Néhány tudós nemrégiben úgy becsülte, hogy az emberi agy 10-től 100 terabyte-nyi kapacitással bír, ami azt jelenti, hogy mindannyiunkban bőven van hely növekedésre. Az egyik legkifizetődőbb dolog, amit ebben az évben tehetsz, ha elmédet fejleszted. „Ha nincs kijelentés [iránymutatás], elvadul a nép.” Az elégedetlenség nem a dolgok hiányából, hanem a helyes irány hiányából ered. Túl sokan csupán létezünk, mert beérjük kevesebbel, mint amit Isten nekünk szánt. Az életed minőségét a látásod határozza meg, és az, mennyi erőfeszítést vagy hajlandó befektetni az elérésébe. Tehát állj meg, és írj egy listát azokról a területekről, melyeken növekedni szeretnél ebben az évben, aztán fogj hozzá a három-négy legfontosabbhoz. Ne csüggesszen el, ha az, amin épp dolgozol, nem akar együttműködni, az igazán nagyszerű dolgokat soha nem egyik pillanatról a másikra érték el. Pál ezt mondta a hitéről: „ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért” (Filippi 3:14). Ez egy folyamat, eltökélten ki kell tartanod benne. Lesznek napok, melyeken úgy fog tűnni, hogy két lépést haladtál előre, és hármat hátra, de ne add fel! Jobb meghalni valamiért, mint a semmiért élni! Nem fogsz növekedni, ha nem próbálkozol valamivel, ami túl van azon, amit már megtanultál. Mire vársz még? Az életre? Éppen az élet vár rád – indulj hát!

000q051-rpf

A kijózanodás után

    hhhhhhhhhhhhh

                                   Megtörtént!!! Eltelt az első 3 nap ebböl az évből is….

  Sokan már elkezdtek dolgozni de vannak akiknek még van pár napja ahoz ,hogy kipihenjék a bulik fáradalmait.

                         ÉSSSSSSSSS…JÖNNEK AZ ÉV ELEJI JÓSLATOK

VAJON MILYEN LESSZ EZ AZ ÉV?DE NEKEM VAN EGY JÓ MEG EGY ROSSZ HIREM!

KEZDJÜK A ROSSZAL,ESSÜNK TÚL RAJTA:

                 EZ AZ ÉV IS OLYAN LESSZ MINT A TÖBBI VAGY ROSSZABB!

A JÓ HIREM PEDIG AZ:

          -MINDENKI SAJÁT MAGA IRJA A SORSÁT ÉS OLYAN ÉVE LESSZ AMILYET ALKOT MAGÁNAK.

          A politikusok már eldöntötték … ELDÖNTHETIK ,KÉRDEM ÉN?

Meg lehet nyugodni, 2017 még rosszabb lesz, mint 2016 volt

http://index.hu/gazdasag/2017/01/03/vilaggazdasag_2017_trump_kina_tozsde_brexit_fekete_hattyu/

ÚJÉVI ÁLDÁS

x3tc_screen_024

ELTELT MEGINT EGY ÉV,ILYENKOR SOKAN VISSZA TEKINTENEK A MULTBA S EGY KOCCINTÁSSAL LEZÁRJÁK AZT,HISZEN AMI VOLT AZ ELMULT,S EMELT FŐVEL KELL NEKI INDULNI A JÖVŐNEK.AZON AMI ELMULT MÁR UGYSEM LEHET VÁLTOZTATNI DE A JŐVŐBEN BÁRMI LEHETSÉGES.

Számot adunk az elmult év sikereivel,tanulságaival mindennel ami történt vagy történhetett volna.Lezárunk ,bezárunk egy ajtót s kinyitunk egy másikat.

Én mindenkinek kivánok első sorban egészséget ,szeretetet,békét,türelmet és  azt hogy tudjuk elfogadni ember társainkat.

Az alábbi áldás kisérjen mindenkit az útján

“Áldott legyen a szív, mely hordozott,

és áldott legyen a kéz, mely felnevelt.

Legyen áldott eddigi utad,

és áldott legyen egész életed.

Legyen áldott Benned a Fény,

hogy másoknak is fénye lehess.

Legyen áldott a Nap sugara,

és melegítse fel szívedet hogy,

lehess meleget adó forrás,

a szeretetedre szomjasoknak.

És legyen áldott támasz karod,

a segítségre szorulóknak.

Legyen áldott gyógyír szavad,

minden hozzád fordulónak.

Legyen áldást hozó kezed

azoknak, kik érte nyúlnak.

Legyen áldott immár,

minden hibád, bűnöd, vétked.

Hiszen aki megbocsátja,

végtelenül szeret téged.

Őrizzen hát ez az áldás

fájdalomban, szenvedésben,

örömödben, bánatodban,

bűnök közti kísértésben.

Őrizze meg tisztaságod,

őrizze meg kedvességed,

őrizzen meg Önmagadnak,

és a Téged szeretőknek.”

KIVÁNOK MINDENKINEK ISTENTÖL ÁLDOTT,SIKEREKBEN GAZDAG ,BOLDOG ÚJ ÉVET.

Erdőkben bujkáló feketemunkások

A megyében 19.693 munkaadót tartanak számon, 184.807 egyéni munkaszerződést, amelyekből 12.302 meghatározott időtartamra szól. Többek között ez derült ki a Prefektúrai Kollégium ülésén. munka1

Volt, ahol az erdőbe menekültek előlük a feketemunkások, és csak egy személy maradt a helyszínen, aki azt állította, senki más nem is volt ott – többek között erről számolt be a megyei Munkaügyi Felügyelőség (ITM) képviselője szerdán, hozzátéve, hogy több száz ellenőrzést végeznek évente. Az adatokat az úgynevezett Prefektúrai Kollégium szerdai ülésén ismertették. Ez a megyefőnökség és a felügyelete alá tartozó összes megyei közintézmény vezetőinek, valamint a megyebeli polgármestereknek a fóruma – az üléseiken egyrészt egy-egy közintézmény szokott beszámolni tevékenységéről, másrészt szabadon felvethetőek konkrét gondok. A testület ezúttal három témakörben hallgatott meg beszámolókat, az egyik volt az ITM-é. A hivatal reprezentánsa fotókat is bemutatott arról a példának szánt helyszínről, ahol egy emeletes ház épül, és ahol a fényképeken is láthatóan egyetlen ember maradt, hogy bevárja a munkaügyi ellenőröket. A többiek a vizsgálódásra érkezők szeme láttára futottak szét az erdőbe, a hátramaradt társuk pedig azt próbálta meg elhitetni, hogy csak egyedül ő van ott. A prezentációkor a prefektus megkérdezte, miért nem állják körbe az ellenőrök ilyenkor az adott területet, vagy ha nem tudják, miért nem kérik a rendőrség segítségét. A válasz szerint az adott esetben érintetteket így is elfogták később, és van, hogy kérnek is segítséget, de nem minden esetben.

Ellenőrzések

Az ITM amúgy körülbelül 500 ellenőrzést végez minden félévben. Mégis most is több tíz olyan cég van, amelyet egy évben többször is feketemunkások foglalkoztatásán érnek. A megyében 19.693 munkaadót tartanak számon, 184.807 egyéni munkaszerződést, amelyekből 12.302 meghatározott időtartamra szól. A hivatal szerint a fő gond jelenleg, hogy hiába van 9,5 nyilvántartott romániai munkavállaló, mivel 4 millió külföldön dolgozik, további 1,5 millió pedig itthon, de külföldi cégeknek. Bihar megye egyébként benne van az első ötben, ami a foglalkoztatottságot illeti, például Bukarest, Kolozs és Konstanca előz meg minket.

Fák és magok

Prefektúrai Kollégium tegnapi ülésén téma volt még a váradi Erdészeti Hivatal beszámolója. Ebből például kiderült, hogy továbbra is az illegális fakitermelés a legnagyobb gond a megyében is ezen ágazatban. Idén eddig 13.000 köbméter faanyagot koboztak el az ellenőrzéseik során, és fokozzák a közúti ellenőrzéseket, a legtöbbször ugyanis ott kapják el az illegális szállítmányokat. A megyében különben 69 vadászterületnek minősített térség is van, ez is az ő felügyeletük alá is tartozik. Amúgy pár napja a képviselőház elfogadta azt a törvényt, amellyel megteremtik az Erdészeti Őrséget (Garda Forestiera). A hivatalhoz 617 személy fog tartozni. A központ mellett lesz 9 regionális is, ezen városokban: Brassó, Bukarest, Kolozsvár, Focșani, Nagyvárad, Ploiești, Râmnicul Vâlcea, Suceava, Temesvár. Komolyabb esetekben az őrség értesíti a rendőrséget, más esetekben maga róhat ki büntetést.

Meghallgatták még a Vetőmag és Örökítőanyag Minőség-felügyeleti Felügyelőségének szakjelentését – ám ez általánosságokból állt, és ezzel le is zárta a tanácskozást a prefektus.

Szeghalmi Örs

http://www.erdon.ro/erdokben-bujkalo-feketemunkasok/3243692

 

Szépségápolási rendezvény

 

 

12771597_1223396514355674_4821137754541987331_oNovember 12-én 10-20 óra között az UrbanIQ első alkalommal szervezi meg a Beauty Focus Oradea elnevezésű szépségápolási rendezvényt a váradi Trade Centerben.

Tíz óra 14 szépségszakértővel és szépségápolási márkával ismerkedhetnek meg az érdeklődők, az ország legjobb szakemberei (Cristian Buca, Tatiana Litvinov, Anita Kovacs, Erika Mogyorosi, Judith Ardelean, Adina Andreea Fit, Brandusa Bordeianu, Timea Podraczki, Anca Pop, Alex Radulescu, Mirela Fazakas, Alina Balog, Alex Radu, Doru Adrian) tartanak majd bemutatókat a sminkelés, bőrápolás, hajszobrászat, körömépítés és szakállápolás területén. E mellett a jelenlevők hasznos tanácsokkal is gazdagodhatnak, és számos márkás szépségápolási terméket vásárolhatnak a helyszínen. A rendezvényen összegyűlt pénzt a szervezők a váradi Anima Suflet de Copil alapítványnak ajánlják fel.

http://www.erdon.ro/szepsegapolasi-rendezveny/3242651
Erdon.ro – csak a legfontosabb hírekkel!

Caz socant in Baia Mare

Caz socant in Baia Mare, judetul Maramures. O fata de 14 ani a fost violata in repetate randuri

http://stirileprotv.ro/stiri/ardeal/caz-socant-in-baia-mare-judetul-maramures-o-fata-de-14-ani-a-fost-violata-in-repetate-randuri.html

victima viol

Suspect este chiar tatal fetei. Ultima data, oroarea s-a petrecut chiar sub ochii fratilor ei, un adolescent de 15 ani si un altul de 12.

Fratele mai mare, revoltat de cele petrecute, si-a salvat sora si in scandalul declansat a intervenit politia.

Mama si cei trei copii au ajuns acum intr-un centru de plasament. Intre timp, barbatul a fost arestat preventiv pentru 30 de zile.

Copila abuzata este consiliata de psihologi, pentru a reusi sa depaseasca trauma suferita.
Sursa: Pro TV, Data publicarii: 8 Iulie 2016