Megerőszakolják és kínozzák az őrizetbe vett török puccsistákat

Megerőszakolják és kínozzák az őrizetbe vett török puccsistákat

Tankok lepték el az utcákat Törökország nagyvárosaiban a puccs idején /Fotó: AFP
Tankok lepték el az utcákat Törökország nagyvárosaiban a puccs idején /Fotó: AFP

Az Amnesty International (AI) nemzetközi emberi jogvédő szervezet arra kéri a török hatóságokat, hogy engedjenek független megfigyelőket a puccskísérlet miatt őrizetbe vett emberekhez, mert “alapos bizonyítékok” vannak arra, hogy rosszul bánnak velük, és kínzás és megerőszakolás is előfordul.

Az AI vasárnapi közleménye szerint súlyos bántalmazásos esetekről van szó, amelyek szisztematikusnak tűnnek. John Dalhuisen, a szervezet európai igazgatója emiatt felszólította a török hatóságokat, hogy “tartsák be az emberi jogok terén vállalt nemzetközi kötelezettségeiket”.

Azt is kérte, hogy “ne éljenek vissza a rendkívüli állapot adta lehetőséggel, és ne tiporják földbe a letartóztatottak emberi jogait“. Dalhuisen emlékeztetett arra, hogy “a kínzás tilalma abszolút, és soha nem szabad megsérteni vagy felfüggeszteni az érvényességét”.

Az Amnesty azt javasolja, hogy az Európa Tanács (ET) kínzás és embertelen vagy megalázó bánásmód megakadályozásáért felelős bizottságának (CPT) szakértői sürgősen látogassanak el Törökországba, és tájékozódjanak a fogva tartás körülményeiről.

Törökországnak, amely az ET tagja, kötelessége együttműködnie a bizottsággal, amelynek felhatalmazása van a fogságban lévők meglátogatására, szabadon választva meg a helyszínt és az időpontot – hangsúlyozta.

Az AI felhívta a figyelmet arra is, hogy a függetlenszakértőknek hozzá kell férniük minden helyhez, ahol a több mint tízezer letartóztatott van, legyen az a hely hivatalos vagy nem hivatalos börtön.

Forras

http://www.blikk.hu/aktualis/kulfold/megeroszakoljak-es-kinozzak-az-orizetbe-vett-torok-puccsistakat/efd47ky

Reklámok

Újságírókat vettek őrizetbe Törökországban

Már az újságírókat is elérte a török kormány puccskísérlet után indított nagyszabású megtorlási akciója. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke figyelmeztetett: a jelenlegi helyzetet látva Törökország a közeli vagy távoli jövőben sem lesz az Európai Unió tagja.

Elfogatási parancsot adtak ki hétfőn 42 újságíró ellen a július 15-ei puccskísérletet követő tisztogatások keretében Törökországban – közölte az NTV török hírtelevízió. Az újságírókat feltételezhetően azzal vádolják, hogy kapcsolatban álltak az Egyesült Államokban önkéntes száműzetésben élő Fethullah Gülen muszlim hitszónokkal, akit a török kormány „párhuzamos állam” kiépítésével és a puccskísérlet előkészítésével vádol.

A tömeges előállítások eddig nem terjedtek ki a sajtóra. Július 15. óta a török hatóságok több tízezer katonát, rendőrt, bírót, tanárt és közszolgát bocsátottak el vagy függesztettek fel állásából, és 13 ezer 615 gyanúsítottat vettek őrizetbe.Erdogan elnök a halálbüntetés újbóli bevezetésének lehetőségéről is beszélt korábban, szerdán pedig három hónapos rendkívüli állapotot rendeltek el.

Binali Yildrim miniszterelnök vasárnap az elit elnöki gárda feloszlatását jelentette be azután, hogy a puccs után a szervezet 300 tagját letartóztatták.

Így nem lesz EU-tagság

Törökország nyugati szövetségesei és civil szervezetek szerint az államcsíny utáni helyzetet Erdogan elnök nemcsak a puccsban részt vevők megbüntetésére, hanem a politikai ellenfeleivel való leszámolásra is felhasználja. Legutóbb Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke figyelmeztette az országot. Hétfő reggel azt mondta:Törökország belátható időn belül nem lesz az Európai Unió tagja,és ha a török kormány visszaállítja a halálbüntetést, az EU azonnal megszakítja a csatlakozási tárgyalásokat.

Erdogan elnök belpolitikailag megerősödve kerülhet ki a puccskísérletből, de nyugati szövetségeseitől még jobban eltávolodhat

Forrás: AFP/Adem Altan

Juncker szavai különösen azután lehetnek jelzésértékűek, hogy Ömer Celik EU-s ügyekért felelős miniszter tegnap szóvá tette: az ország nyugati szövetségesei a demokratikusan megválasztott kormány melletti szolidaritásuk jeleként miért nem látogattak még az országba.

Az EU vezetőinek nem kéne fenyegető állásfoglalásokat tenniük. A fenyegetések miatt nem fogunk elbizonytalanodni– reagált Jean-Claude Juncker szavaira Mevlüt Cavusoglu külügyminiszter. Szerinte az EU nyugodtan megfogalmazhatja a véleményét a halálbüntetésről szóló vitában, de a fenyegető hangnem visszaüthet.

Tegnap az Amnesty International közölte: „hiteles bizonyítékai” vannak arról, hogy megkínoztak embereket, akiket a puccskísérlet után fogtak el. A szervezet szerint az ország több pontján felállított, hivatalos és nem hivatalos fogolytáborokbanmegvertek és megerőszakoltak foglyokat.Voltak olyanok is, akiktől a vizet, az élelmet és az orvosi ellátást tagadták meg – állítja az Amnesty. A szervezet vádjait egy török kormánytisztviselő kategorikusan visszautasította. Úgy fogalmazott: abszurd felvetés, hogy egy EU-s tagságra pályázó ország ne tartaná be a törvényeket.

Az egyik leghíresebb újságíró is célkeresztben

A körözött újságírók listáján szerepel a 72 éves Nazli Ilicak neve is, aki a török médiavilág egyik első számú alakja. A publicistát 2013-ban azért bocsátották el a Sabah című kormánypárti napilaptól, mert korrupciós botrányba keveredett minisztereket bírált. A korrupciós ügy a török kormány szerint azonban csak a Fethullah Gülent támogató ügyészség Erdogan és szövetségesei elleni akciója volt. Ilicakot isztambuli lakásán hétfőn nem találták, a rendőrség kapcsolatba lépett a Mugla tartományi hatóságokkal, mert szerintük ott tartózkodik.

Az Anadolu török állami hírügynökség korábbi jelentései szerint máraz elmúlt napokban is állítottak elő újságírókat, csak jóval kisebb számban és súllyal.Múlt szombaton a dél-törökországi Adana városban öt újságírót vittek el a rendőrök, pénteken a délkelet-törökországi Sanliurfában hármat, közülük kettőt őrizetbe is vettek.

A puccs és a leszámolás ellen is tüntettek

Tegnap az erőszakos hatalomátvételek ellen tartott több százezres tüntetést a legnagyobb török ellenzéki párt, a kemalista Köztársasági Néppárt. A párt elnöke arról beszélt: az ország gyűlölettel és dühvel nem irányítható, a puccskísérlet résztvevői felett a jog keretei között kell ítélkezni.

A demonstráció csak pár órával azután történt, hogy Hulusi Akar török vezérkari főnök arról beszélt: a puccskísérletben részt vevő katonák a legsúlyosabb árat fizetik tetteikért.

 

Forras: http://www.origo.hu/nagyvilag/20160725-torokorszag-puccskiserlet-ujsagirok-juncker-eu-tagsag.html